2014. január 31., péntek

Prológus

                                                                         Sziasztok!

Meghoztam a Prológust! Általában a prológus rövidebb, mint a normál fejezetek, de nekem sikerült 5 oldalasra megcsinálni! :D Várom a véleményeket! 




Prológus

Egyáltalán nem vártam a mai napot. Apa, aki igazából nem is az apám, ma elmegy, mert el kell intéznie valamit, ami sok időt vesz igénybe. Egy újabb hazugsággal húzza ki magát az igaz válaszadás alól. Kikeltem az ágyból, és kinyitottam a hatalmas szekrényemet, ami telis tele volt ruhákkal. Elkezdtem kutatni egy gatya után, mert általában egy nagy pólóban és bugyiban alszok, úgy ahogy most is. Mikor megtaláltam, amit kerestem, leszaladtam a konyhába, ahol apa már szürcsölgette a kávéját, miközben olvasott. Én is imádok olvasni, viszont az már túlzás, amit apám csinál.
-         - Jó reggelt! – köszönt és megeresztett egy mosolyt.
-          -Jó reggelt! – viszonoztam a köszönést, egy puszit nyomtam az arcára, és összeborzoltam a világos barna haját, ami eddig precíz pontossággal megvolt csinálva. Ő felsóhajtott, mire én elvigyorodtam. Normál tempóban elment a fürdőszobába, én meg elkezdtem csinálni egy meleg szendvicset, hozzá a szokásos teámmal. Persze a teának moslék íze volt, mivel apa ragaszkodott ahhoz, hogy mindennap igyak minimum ennyi verbénát. Leültem az asztalhoz és elkezdtem olvasni a könyvet, amit apu olvasott. Ismeretlen nyelven volt írva, amit németnek saccoltam meg. Bele kezdtem az evésbe, és közben próbáltam értelmezni a szavakat. Én is tanultam németet a suliban, de bukásra állok belőle. Apa nem örül neki, de tudjuk mind a ketten, hogy nekem sosem lesz alkalmam normális életet élni.
A szárítóról, csörömpölve esett le a tányér, amit apu nem rég elmosott. A hang miatt megijedtem, és a ketchupos meleg szendvics a könyvön landolt. Apa a konyhában termett, mindenre felkészülve, a most már tökéletesen kóctalan hajával.
-          -Mi történt? – kérdezte aggodalmasan és szúrósan rám nézett amint meglátta a könyvét.
-          -Túlságosan koncentráltam a könyvre. – megvontam a vállam. – Amúgy milyen nyelven van?
-          -Külföldiül. - felvontam a szemöldököm.
-          -Erre sosem jöttem volna rá ha, nem mondod! – mondtam cinikusan és folytattam a szendvicsem megevését. Apa leült velem szembe és elvette a kávéját.
-          -Amúgy, mikor indulsz? – kérdeztem teli tömött szájjal. Az már biztos, hogy az illedelmesség nem tartozik az erősségeim közé. Apuval ellentétben. Ő és én olyanok vagyunk mint ég és föld. Teljesen különbözőek vagyunk, mégis majdnem mindenben egyetértünk.
-          -Pár perc múlva. – válaszolt és bele kortyolt a kávéjába. Elhúztam a számat, de nem szóltam semmit, pedig lett volna pár szavam hozzá. – Végül átköltözöl addig Samékhez? – terelte a témát mielőtt elmondtam volna a véleményem.
-          -Igen, ma délután átjönnek és segítenek át cuccolni. – válaszoltam és a mosogatóba raktam a tányérom.
-          -Nem muszáj, ha nem akarod. Itt is maradhatsz, ha akarsz. Vagy ők átjöhetnek. Nekem teljesen mindegy. Az a lényeg, hogy biztonságban legyél, és az ikrek az egyetlenek, akikben megbízok ebben a városban. – mondta aggodalmasan és megölelt. Odabújtam hozzá és még utoljára beszívtam az illatát, amitől úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok.
-          -Tudom. Majd váltogatjuk a házat. – szomorúan elmosolyodtam, amit nem láthatott, viszont érezhetett.
-          -Szeretlek, kicsim. – nyomott egy puszit a fejem búbjára.
-          -Én is apa. – válaszoltam. Kibontakoztam az öleléséből és egy kedves mosolyt mutattam felé.
-          -A szülinapodra, vagy még azelőtt itthon vagyok. Amint leszállt a gépem hívlak. – megforgattam a szemem.
-          -Nagyon biztató. - mondtam gúnyolódva, mert a születésnapom, fél év múlva lesz. Még egyszer elmosolyodott és kisuhant az ajtón. Az eddigi hat év alatt megszoktam, hogy az apám vámpír.
Elmosogattam és mosolyogva gondoltam vissza az előző beszélgetésre. Mondjuk, nálunk ez egy alap társalgás. Én megjegyzéseket és idétlenségeket teszek, amit apa nekem elnéz. Így belegondolva, furcsa, hogy hat év után már apának hívom, de nagyon erős a kapcsolatunk és nem is tudnám elképzelni, hogy a keresztnevén hívjam. Csak akkor hívom a teljes nevén ha, valami rosszat csinált, vagy felidegesített, ami csak nagyon ritkán van.
Összeszámolva ő, a negyedik szülőm. Az első kettőt, az igazi szüleimet is szerettem, főleg az apámat, de meghaltak. Vagyis, apa meghalt, anya elhagyott minket.

2003 szeptember 3, Wisconsin
Kicsi voltam még, nagyon kicsi. A szeptember hármat mindig vártam, mert aznap volt a szülinapom. Kipattantam az ágyamból, és leszaladtam a lépcsőn. A hálóingem suhogott utánam. Nevetve futottam a nappaliba ahol nagy csalódásomra, senkit nem találtam. A konyhában úgyszintén. Kiszaladtam a kertbe, és megtaláltam Borzast, a rémségesen vén és csúnya kutyát, viszont én imádtam őt. Leültem mellé és elkezdtem simogatni a szürke bundáját, ami még egykoron fekete volt. Szegénykét felkeltettem, de ő egy arcra puszival üdvözölt. Gyermeki nevetésem betöltötte az egész udvart. Megálló kocsi hangjait hallottam a ház előtt és előre siettem. Borzas szintén sietett, jobban mondva vánszorgott utánam.
-        -  Gyere Borzas! Gyere! – hívtam a kutyát és megláttam az autó sziluettjét a kerítésen túl. A kocsi ajtaja becsapódott, és kinyílt a kapu. Apa lépett be rajta. Koromfekete haja, barna szeme, és borostás arca szomorkás volt, de amint meglátott sugárzott a boldogságtól.
-         - Ki ez a gyönyörű, okos, hat éves kislány? Óh, elnézést, nagylány! – mondta nevetve és felkapott. Megint elkezdtem nevetni és megpusziltam apukám arcát. Meglepettséget tetettet. – És mit tettem, hogy a hercegnőmtől kaptam egy puszit? – kérdezte és megvontam a vállamat. – Boldog születésnapot kicsim. – mondta és még jobban megölelt.
-         - Köszi, apucim. – a kapu megint kinyílt és egy nő lépett rajta. Magas és vékony testalkatú, barnásvöröses haja, és világoskék szeme gyönyörűbbé tette, mint egy átlag nő. Nem volt szó arra, hogy milyen szép volt az anyukám. Anya elmosolyodott és odajött hozzám. Egy puszit nyomott az arcomra, és felköszöntött ő is. Azután megebédeltünk, megkaptam a tortámat, ami karamellás csokis volt, és megajándékoztak. Kaptam egy csomó ruhát, cipőket, de mind közül legjobban a plüss állat tetszett. Egy szürke pihe puha farkas volt, aminek szárnyai voltak. Nagyon furcsálltam a plüsst, de apu elmagyarázta.
-          -A farkasnak azért vannak szárnyai, mert szabad. Ha nem lenne az, nem lennének szárnyai. – akkor még nem értettem miért pont egy farkast kaptam, de már tudom. Azután, társasoztunk, mint egy normális család, nagyokat nevettünk, és viccelődtünk. Este elkezdett esni, és én az ablakra tapadtam. Nagy zajokat hallottam a lépcső felől, és odanéztem. Anya hatalmas bőröndöket cipelt. Rám nézett, de nem láttam benne semmilyen érzelmet, sem törődést. Kisétált az ajtón, én meg utána szaladtam. Apa majdnem elkapott, hogy visszatartson, de kisurrantam a kezei közül.
-         - Mami! – kiáltottam és kiszaladtam az utcára ahol anya állt. Ő rám nézett, de nem mondott semmit. – Hova mész? – kérdeztem sírva.
-          -El! – válaszolta türelmetlenül. Balról láttam közeledő fényeket, de nem volt időm reagálni. Hallottam apa kiáltását, és elütött az autó. Éreztem, hogy minden csontom eltört. Anyám megkönnyebbülten felsóhajtott. – Végre! – és elindult a kocsi felé.
-         - Carmen! – kiáltott apám.
-          -Igen, Robert? – kérdezte negédesen.
-          -Hogy tehetted ezt? Egyáltalán mi ütött beléd?- sziszegte apa és óvatosan felvett, mire felnyögtem. Csendben bírtam a fájdalmakat, mert tudtam, apa most nagyobbakat él át, mint én.
-          -Betelt az a bizonyos pohár! – válaszolta egyszerűen.
-          -És mi lesz Hayleyvel? A lányunkkal?- kérdezte reményt vesztve.
-          -Már csak a te lányod.
-          -Egyáltalán hova mentek a falkával?
-          -Ezt pont neked mondanám el, mi? Ha annyira meg akarsz találni, használd az egyik személyes holmimat te barom! – sziszegte és beszállt a kocsiba, ami egyből elindult. Apa könnyeivel küszködve besietett a házba és elkezdett valamit mormolni, amitől elmúltak a fájdalmaim és tudtam mozgatni a végtagjaimat. Összepréseltem a számat és apa nyakába ugrottam. Ahhoz képest, hogy még csak hat éves voltam, tudtam, hogy ezután semmi sem lesz olyan, mint régen.

Felsóhajtottam az emlék miatt. Ez, az egyik legrosszabb emlékeim közé tartozott. Bementem a nappaliba, és leültem az egyik fotelbe. Utána az ülés átalakult fekvéssé. Reméltem hamar jön Sam és Dean, mert most, hogy apa elment, visszajönnek a régi emlékeim.

2007. március. 25  Iowa
Tíz éves voltam, de már állandóan aláztak a rossz minőségű ruháim miatt, a viselkedésem miatt, és minden egyéb miatt ami kifogásolható volt bennem, de legfőképp a szemüveg miatt. Úgy néztem ki benne, mint egy bagoly, és most nem a jó értelemben. Röhejesen néztem ki. Éppen a szekrényemet babráltam, mikor valaki rácsapott a mellettem lévő szekrényre. Öten voltak ott előttem, a csapat élén Lizzy, a szép, gazdag és egyben nagyképű csoportvezető. Mindennek a közepén neki kellett lennie, és kitaszított mindenkit akit nem tartott elég jónak ahhoz, hogy barátkozzon vele bárki.
-          -Igen? – kérdeztem megszeppenve. Ránéztem a gyerekekre és a szokásos szívató csapatomat láttam. Egy nagy melák hülye fiú, egy menő magas gyerek, két barna hajú és kék szemű lány, na és ott volt a koromfekete hajú,világoskék szemű lány, akit tiszta szívemből utáltam.
-          -Undorítóan nézel ki. – mért végig Lizzy és a két barna hajú pacsizott egyet, a fiúk meg röhögtek. Összepréseltem a számat és nem mondtam semmit. Ha hazamegyek, amúgy is kapok verést, nem hogy még a suliban verekedjek! Azért tutira szét lennék kínozva. – De, várj segítünk! – mondta és az üdítőjét az arcomra, és a ruhámra locsolta. Sírva kifutottam a suliból, és az ott lévő kis parkba rohantam. Futás közben neki mentem valakinek, amitől elestem.
-         - Elnézést. – mondtam hüppögve és levettem a szemüvegem.
-          -Jól vagy, kedves? – kérdezte, akinek neki mentem. Világos barna hajú, mogyoró barna szemű, széles állkapcsú férfi állt előttem.
-          -Igen. – válaszoltam és tovább futottam az úti célom felé. Mikor úgy éreztem, hogy elég messze kerültem az iskolától, leültem a fűbe, és élveztem a tavaszi szellőt, és napsütést. Visszagondolva a férfira, éreztem valamit a közelében. A kisugárzása hatalmas volt, nagyobb, mint egy átlag embernek. Egész életemben két embert ismertem akinek hasonlóan erős volt a kisugárzása. Apa és Natasha. Natasha apa felesége volt, és most ő a gyámom. Két és fél éve meghalt apu. Rá fél évre, hogy anya elhagyott minket, apa megházasodott és megint rá egy félévre ő is elment közülünk. Natashát, úgy gyűlölöm, ahogy van, és ez a szeretet viszonozva is van. Mindennap megver, legyen az egy levegő vétel, nincs menekvés. Tudja, hogy mi volt anya és apa, és nem akarja, hogy én is olyan legyek, mert akkor erősebb lennék nála. Viszont, ha tudná, hogy már meg van az erőm, egyáltalán nem bánna velem így. Minden kérésemet árgus szemekkel figyelné.
Lefeküdtem, és annyira jól esett ez a pár perc, mint semmi más. Bár, az jobb lenne, ha apa visszajönne és megvédene, de sajnos ez csak egy bolond ábránd. Valaki megköszörülte a torkát mellettem. A szemeim felpattantak és megszédültem, mert a szemüvegem tiszta ragacs volt. Levettem, és ránéztem a mellettem ülőre. Ugyan az volt, akinek neki ütköztem. Rám mosolygott, és megint elkezdtem érezni azt az orbitálisan nagy kisugárzást.
-          -Biztos, hogy jól vagy? – kérdezte, mert megszédültem. Nem válaszoltam, hanem bólintottam. – Egyáltalán nem értem mi a bajuk a többieknek veled. Kedves, szép és illedelmes kislány vagy. – sorolta fel a dolgokat, mintha már ősidők óta ismertük volna egymást.
-          -De jó nekem. – mondtam szemtelenül és lesütöttem a szemem, várva az ütést, de nem történt semmi. A férfi érdeklődően nézett rám. – Elnézést. – motyogtam és elkezdtem babrálni a hajammal.
-          -Semmi baj. Nekem is vannak testvéreim, és lehet, hogy nem én vagyok a legidősebb, mégis én fegyelmezem őket. Vagyis fegyelmeztem őket. – nevetett fel. Éppen kérdeztem volna, de egy autó megállt előttünk. A kocsiból egy jó alakú, szőke nő szállt ki, kékeszöld szemekkel. Lélegzet visszafojtva vártam, hogy itt helyben megver, de nem csinált semmit. Amikor becsukta a kocsiajtót és ránk nézett egy kicsit meglepődött, és oda jött.
-          -Jól vagy, kincsem? – kérdezte kedvesen és megsimogatta az arcomat. Én merev maradtam és nem mertem elhúzódni. – Ugye nem beszélt magával illetlenül? – kérdezte a férfitól.
-          -Ő egy magával ragadó kislány. – mosolygott a férfi és felállt, hogy leporolja magát. Ám, az öltönye makulátlan volt. – A nevem Elijah, és örvendtem a találkozásnak, asszonyom. – a férfi, kezet csókolt neki.
-          -A nevem Natasha, és úgy szintén. - mosolygott negédesen. -  Tudja mit? Jöjjön át hozzánk vacsorára és úgy közelebbről megismerhetjük egymást!
-          -Szívest örömest! – fogadta el az ajánlatot Elijah illedelmesen. Miután Natasha megadta a címet és a telefon számát, beültünk a kocsiba, és vártam a végítéletet.
-          -Azt ugye tudod, hogy ha most ez a jármű felborulna, te meghalnál, én meg tudnék élni tovább? – kérdezte most már durva akcentussal. A mostohám, nem amerikai se angol. Azt igazából nem tudom, honnét származik, talán Oroszországból. Csak azt tudom, hogy Európa északi részén született.
-         - Igen. – válaszoltam halkan.
-          -Akkor jó, mert még egy ilyen és „véletlen” autóbalesetben meghalsz! – förmedt rám és megint a vezetésnek szentelte minden figyelmét.
-          -Ugyanúgy, mint apa. – suttogtam. Még én sem hallottam, amit mondtam, de Natasha meghallotta.
-          -Kussolj el! – üvöltötte és én nem szólaltam meg. Meghajlottam az akarata előtt. Mikor beértünk a házba, nem habozott, belerúgott a térdhajlatomba, és rácsapott fejemre. A földre rogytam és a fülemnél fogva vonszolt be a nappaliba, ahova már gondosan le volt terítve a fólia. Ledobott oda, mint egy rongybabát, és elővette a kedvenc játékszerét, a korbácsot. Felnyögtem a jól ismert tárgy láttán.
-          -Félhetsz is! – sziszegte majd lecsapott, újra és újra. Már nem érzékeltem az idő múlását. Nagy bosszúságára nem adtam hangot a fájdalmamra, csak hulltak a könnyeim, de neki ez nem volt elég. – HA MÉG EGYSZER MEG MERSZ ALÁZNI, MEGHALSZ! MEGÉRTETTED?!- üvöltötte és én erőtlenül bólintottam. A telefonja megcsörrent és elment az előszobába a tárgyért. Én addig lefeküdtem a hasamra, és majd’ megszakadtam annyira fájt mindenem.
-         - Elijah? Már vártam, hogy hívjon! – mondta lelkesen és visszajött a nappaliba.
-          -
-          -Képzelje, már csináljuk a vacsorát a drága lányocskámmal! – felnevetett és én legszívesebben ordítottam volna.
-          -
-          -Rendben, akkor egy óra múlva találkozunk. Viszlát. – lerakta a telefont. – Takaríts el magad után, és vegyél fel valami normálist! – förmedt rám én meg próbáltam felkelni, de nem sikerült. Belém rúgott, mint egy kutyába, ösztönözve arra, hogy keljek fel. Ezután egy órával, műmosollyal vártuk Elijaht.
-          -Jó estét! – köszönt a férfi amikor kinyitottuk neki az ajtót.
-          -Jó estét, Elijah! – köszönt negédesen a mostohám, amitől majdnem elhánytam magam. Én is köszöntem, és a konyhába mentem. Leültem az asztalhoz, és vártam, hogy a felnőttek is bejöjjenek. A hátam még mindig pokolian fájt, főleg, hogy nem tudtam még kitisztítani a sebeket. Pár perc múlva már nagyban ettünk és beszélgettek ők. Én nem szólaltam meg, csakis ha kérdeztek.
-          -Elnézéseteket kérem! Még nem mutatkoztam be teljesen! A nevem Elijah Mikaelson. – a nő arcán egy pillanatra döbbenet suhant át, de csak egy pillanatra. Olyan volt, mintha ez a név mondott volna neki valamit.
-          -Semmi baj, én is ugyanilyen illetlen voltam! A nevem Natasha Rybar! – válaszolt.
-          -Akkor gondolom, egy cseh szépséggel van dolgunk. – mosolyodott el csábosan és Natasha tettetett zavarodottsággal válaszolt.
-          -Szlovák.
-          -Na, és téged, hogy hívnak? – fordult felém a férfi.
-          -Hayley Williams. – válaszoltam és tovább eszegettem a vacsorámat.
-          -Ön nem az anyja? – kérdezte megilletődve Elijah.
-          -Nem, mostoha anyja. Tudja, már csak mi ketten maradtunk egymásnak. Az anyja a szülésbe bele halt, az apa meg pár éve életét vesztette hajózásban. – megcsóválta a fejét, és egy nem létező könnycseppet törölt le az arcáról. Olyan erővel felpattantam a székemről, hogy az hátra esett és nem törődve a következményekkel, feltrappoltam a szobámba, szó nélkül. A könnyeim ömlöttek, mert ekkora hazugságot állított. Az anyámról nem érdekelt, hogy mit mond, viszont tudtam, hogy az apámat ő maga ölte meg.
Leültem az ágyamra és átöleltem a térdeimet. Szó szerint rázott a zokogás. Nem érdekelt, hogy Natasha hallja-e, bár ő mindent hall. A szobám ajtaja kivágódott és egy kéz fonódott a nyakam köré.
-          -Megmondtam, hogy még egy megaláztatás, és meg halsz! Ez volt már a második, ezen a napon! – felemelt a torkomnál fogva és fuldokolni kezdtem. Bevetettem minden erőmet, és az agyára koncentráltam. Abban az erek egyenként robbantak fel, és az ideg szálai is elpattantak. Natasha elengedett, és a földre rogyott. Még egyszer kivágódott az ajtó, és most Elijah jött be. Egy pillanat alatt felmérte a terepet. Megilletődöttségemtől abba hagytam a mostohám, ostromlását, aki oda suhant hozzám, és már meg is lendítette a kezét, hogy kitépje valamimet, amikor törött nyakkal földre hullt. Remegve, kuporodtam össze a sarokban. Tudtam, hogy Natasha nem sokára felébred, mert már régóta tudtam, hogy ő egy vámpír.
-          -Ki vagy? – kérdeztem a közeledő férfitól.
-          -Elijah Mikaelson, egyike az első vámpíroknak a földön.
Így ismertem meg a mostani apámat. El sem tudom képzelni, mi lett volna velem, ha akkor nem ment meg. Na jó, valószínűleg halott lennék.

Valaki rátenyerelt a csengőre, ami visszhangzott az egész házban. Kinyitottam az ajtót és két ugyanolyan fiúval találtam szembe magam, a legjobb barátaimmal.     


 Carmen

 Robert

2014. január 30., csütörtök

Welcome!




                                                   
              Sziasztok!

Ez lenne az új blog! Tudom, hogy azt mondtam, hogy megvárom az Originals végét, de nem bírtam a seggemen ülni! :D A Prológust még ezen a héten felrakom. A szavazást, a blogjaimon még nem zártam be, és nem is fogom egy darabig. Kíváncsi vagyok mit olvasnátok szívesen! ;)