Siettem az új résszel, amennyire csak tudtam, ezzel kimutatva mennyire hálás vagyok nektek! Köszönöm a 2 imádtam, a 2 teszik pipákat, köszönöm Esztinek a kommentet, és nagyon köszönöm Blankának a rendszeres olvasást! Nagyon sokat jelent ez nekem!
1. fejezet: Mutáns farkas
A fiúk
bejöttek a házba, és körülnéztek, mint mindig.
-
Hol
van, a mi kedvenc ősi vámpírunk? – kérdezte az egyikőjük. Elég gáz, hogy négy
éve a legjobb barátaim, és még mindig nem tudom megkülönböztetni őket.
-
Hagyjad
abba a nyalizást, nincs itthon. – legyintette le a másik és felém fordult. –
Csak be akar vágódni az apádnál. Van kaja? – kérdezte és egyből megtudtam
ki-kicsoda.
-
A
hűtőben. – mondtam a kisebbik testvérnek, Deannek. Dean, mindig is úgy
viselkedett, mint egy gyerek, és mindig valami rossz dolgon agyalt. A másik
fiú, Sam, is szinte majdnem ilyen, csakhogy, ő általában komolyabb.
-
Kába
vagy. – szólt oda Sam.
-
Nem
vagyok kába, csak nem rég keltem fel. – legyintettem ingerülten és leültem a
kanapéra. Sam ugyanígy tett, mert őt sosem tudtam átverni, ellentétben az
ikeröccsével.
-
Régi
emlékek? – kérdezte, mert ő is tudta, milyen érzés elveszíteni a szülőket. Bólintottam,
és bekapcsoltam a tv-t. Valamilyen nyálas film volt, amit egyből elkapcsoltam.
Kapcsolgattam egy darabig az adókat, de semmi érdekeset nem találtam. Éreztem,
hogy bámulnak.
-
Tudom,
hogy szép vagyok, de azért ennyire nem. – korholtam le Samet. Ő zavartan
elfordult, és megköszörülte a torkát.
-
Milyen
emlékek voltak? – kérdezte, mintha nem is hallotta volna az előző beszólásomat.
-
Minden.
– válaszoltam elhalóan, és feladtam a tv nézés reményét. Kikapcsoltam azt, és
erősen meredtem az üres képernyőre, mintha az bármelyik pillanatban
bekapcsolódhatna.
2009.június 25 Iowa
Majdnem egy hete múlt el az iskola, és
ennyire sosem éreztem magam jól. Elijah egy és fél éve, hivatalosan is a gyámom
lett és pár nap múlva elöltözünk erről az istenverte helyről. Már bepakoltam
mindenemet, és nem tudtam mit csinálni. Untam magam.
-Hayley! – hallottam meg Elijah hangját
a nappaliból. Leszaladtam a szobámból, és a férfi elé csúsztam, a márvány
padlón.
- Igen?
- Változott a terv, nem Virginiába
költözünk, hanem Észak-Carolinába. – kikerekedett szemekkel figyeltem őt.
- De akkor nem pár nap múlva megyünk! –
kezdtem el a hisztit.
- Holnap megyünk. – válaszolta
nyugodtan. A nyakába ugrottam, és úgy nevettem.
-
Nézzétek
mit találtam! – jött ki Dean a konyhából, egy vörös tasakkal a kezében. Úgy
tett, mintha valami kincset talált volna.
-
Egy
vértasakot? - kérdezte Sam gúnyolódva. – Tudtommal egy Eredeti vámpír lakik
itt, aki jóval normálisabb, mint a többi.
-
Mi
az, hogy többi? – kérdeztem értetlenül.
-
Normálisabb,
mint a testvérei! – forgatta meg a szemét a fiatalabb iker. Apa, sosem mesélt a testvéreiről, és így mindent
a két legjobb barátom mesélt el róluk. Azt, hogy a legidősebbnek mániája volt
koporsóba zárni a testvéreit, aztán ott volt Mikael, az Eredeti papa, aki meg
akarta ölni a gyerekeit. Ahhoz képest, hogy mennyire próbáltak vigyázni a
másikra, az öt testvérből, már csak három van életben. Még hogy nagyon
vigyáznak egymásra! Akkor nem lennének halottak.
Valaki
rátenyerelt a csengőre, és felsóhajtottam.
-
Nem
lehet, hogy van egy harmadik iker tesótok? – a fiúk felhorkantottak, de nem
szóltak semmit. Az ajtó felől valaki, dobbantott a lábával.
-
Inkább
mi nyitjuk az ajtót. – szólt oda Sam, és már fel is állt.
-
Én
házam, én nyitom az ajtót! – makacsoltam meg magam, és előre mentem. Már azóta,
így gondoskodnak rólam, mióta elmondtuk mindannyian egymásnak, mik vagyunk.
Azóta szegényeken annyit kísérleteztem… Kinyitottam a bejárati ajtót, és úgy
bele sütött a szemembe a nap, hogy nem láttam ki van ott.
-
Sziasztok!
– köszönt egy lány az ajtóból. Szólásra nyitottam a szám, mikor a lány kitörött
nyakkal elfeküdt a küszöbön. Sam védelmezően elém állt. Egy férfi állt a lány
teste mögött, és vigyorgott.
-
Sajnálom
szegénykét. De, én voltam itt előbb szóval…- nézett ránk sejtelmesen.
-
Elijah?-
kérdezte Dean. A férfi, rémesen hasonlított az apámra. Ugyanolyan szemei, haja,
és még a bőre is nagyon hasonló volt. Viszont, ő kinézett húsz évesnek, míg apa
harminc felettinek. A férfi felnevetett.
-
Én
jóképűbb, okosabb és viccesebb is vagyok, mint az a karót nyelt idióta.
-
Ki
ne hagyjuk a szerényebbet is. – morogta Sam.
-
Hogy
nevezted az apámat? – kérdeztem kiakadva, és az ikrek elé léptem, de azért nem
léptem át a küszöböt. Annyira mégsem vagyok hülye.
-
Drágám,
neveztem őt már rosszabbnak is. – hajolt előre és megeresztett egy féloldalas
mosolyt. – Most már beszélhetnék, négyszemközt veled? Sok bepótolni valónk van!
Nem is értem miért nem mutatott be Elijah előbb. Mondjuk, lehet azért, mert egy
koporsóban töltöttem kilencven évet és utána, az egyik hasonmás megölt az
öcsikéjével. – gondolkodott el hangosan. Sam hátra húzott.
-
Neked
halottnak kéne lenned! – sziszegte Dean.
-
Sok
mindennek kéne lennem. – válaszolta és megvonta a vállát. – Kijönnél, kedvesem?
– kérdezte tőlem.
-
Mindjárt
jövök. – suttogtam az ikreknek és elmormoltam egy varázsigét. – Ofo
theo matos met mas forze. Ofo theo matos met mas forze. – megfogtam a kezüket, és a fiúk
szeme vörösen megvillant. Nem úgy mint, egy vámpírnak, teljesen máshogy. Kiléptem
a küszöbön.
-
Végre…-
folytatta volna az érkező, de elkezdtem az agyrobbantást.
-
Kol
Mikaelson, ha egyetlen rossz mozdulatot vétesz, kiszárítalak, és a darabkáidat
megetetem az Atlanti óceánban lévő halakkal! – sziszegtem.
-
Boszorkány
és morbid egyben. Remek választás!- mondta gúnyolódva. Még mindig a fejét fogta
a fájdalomtól. – Abbahagynád? –kérdezte idegesen.
-
Miért
jöttél? – kérdeztem, mikor abba hagytam az idegei kínzását.
-
Egy
kis szívességért. Elmondom, hol van a bátyám, oda mész, és utána megjelenek egy
drámai belépővel. – felhúztam a szemöldököm.
-
És
ehhez minek kell Hayley? – kérdezte az egyik iker, mert kijöttek utánunk.
-
Szeretem
szívatni a testvéreimet.
-
Honnét
tudnánk, hogy igazat mondasz? – kérdeztem bizonytalanul.
-
Mert
te is tudod, hogy igazat mondanék. – válaszolta nemes egyszerűséggel. –
Ráadásul örülnének a többiek, ha meglátnának két mutáns vérfarkast, és egy
hibridet. Na persze meg engem. Vagyis én jót szórakoznék rajtuk. – összeszorult
a gyomrom, mert tudta azt, amit csak apával meg az ikrekkel tudunk. Nem
válaszolt a feltevésére egyikünk sem.
-
Hol
vannak?- kérdeztem halkan.
-
New
Orleans, francia negyed. – válaszolta és eltűnt. Még pár perc múltán is magam
elé bámultam. Valaki óvatosan megfogta a karomat és elkezdett enyhén húzni a
ház felé. Rá néztem Samre, és engedtem a noszogatásának.
_________Két
nappal később_________
Az ikrek
nagyijának, a kocsijában hajtottunk New Orleans utcáin. Hihetetlenül haragudtam
apára, hogy nem mondta el hova megy. A Bourbon utcán álltunk meg, ahol egy
Üstök nevezetű bár felé vettük az irányt. Mindent a kocsiban hagytunk, remélve,
hogy nem lopják el. Amint beléptünk, minden szempár ránk szegeződött, és sajnos
nagyon kevesen voltak. Nagyrészt a fiúkat nézték meg, mintha sosem láttak volna
ikreket. Odasétáltunk a bárpulthoz, és egy szőke hajú nő jött oda.
-
Mit
kérnek? – kérdezte unottan.
-
Két
dolgot. Először modort, és egy kis információt! – szólt oda Dean.
-
Nála
a modorról ne is álmodjatok, információt meg tőlem szerezhettek. – jött oda egy
férfi, és válaszolt a nő helyett. Ugyanolyan magas volt, mint a barátaim,
barnás bőrű, barna szemű, és jóképű volt. – Hány éves is vagy? – kérdezte
tőlem.
-
Mit
érdekel az téged? –kérdeztem vissza.
-
Tizennyolc
aluliak nem jöhetnek be. – mutatott egy táblára a falon.
-
Mi
van, ha már nagyon régóta nem vagyok tizennyolc? – ingereltem a férfit, amire
el is komolyodott. Az ikrek meg tagadtak a büszkeségtől, mivel, a pimasz
részemet, ők segítettek előhozni.
-
Ne
hazudj, hallom a szívverésed. Nem vagy vámpír. – legyintett. – Szóval mit
kerestek?
-
Valakit.
A szimbóluma egy „M” betű. Ismerős?- kérdezte Sam.
-
Nem.
– válaszolt és elfordult. Sam kitessékelt minket a bárból. Éreztem, hogy a
férfi tud valamit, és nagy bosszúságomra nem mondta el.
-
És
most? – fordultam a fiúk felé.
-
Szétválunk
és kérdezősködünk. Sam megy veled, én egyedül. – adta fel az ötletet Dean. Mi
beleegyeztünk, bár én az elején ellenkeztem. Elindultunk ellenkező irányba. Már
pár perce mentünk az utcákon, mikor kiáltást hallottunk. A hang irányába
siettünk, ahol Deant próbálták elcipelni.
-
Rejtsd
el az arcod! - suttogtam Samnek, aki felrakta a kapucniját. Odamentem egy nagy
kisugárzású csoporthoz.
-
Hova
viszik a fiút? – kérdeztem tőlük.
-
A
város vezetőihez, az Ősiekhez. – válaszolta egy nő és a szája elé kapta a
kezét. Megragadtam Sam kezét és húzni kezdtem, még mielőtt minket is elkapnának.
-
Kit
hoztál nekem, Diego?- kérdezte egy akcentusos hang, amint beértünk egy hatalmas
ház szerűség felé.
-
Egy
vérfarkast. – válaszolta a kérdezett és földre taszította a fiatalabbik ikert,
még néhány vámpír segítségével.
-
Újabb
hibrid? Csodálatos! – csapta össze a kezeit a férfi.
-
Azt
hittem leálltál a hibrid készítéssel, Klaus. – jött elő egy sötétbarna hajú,
domború pocakos fiatal nő.
-
Nem
kérdeztelek, Hayley. – szólt vissza a férfi. A tömeg, ami a kicsiny udvaron
volt, össze vissza, nézett hol a nőre, hol a szőke hajú férfira. Sam
sokatmondóan rám nézett, én meg, megforgattam a szemeimet.
-
Kérlek,
ne tedd, Niklaus. – jött elő szintén a tömegből, egy férfi. Világos barna
haját, ami most is tökéletesre volt megcsinálva, legszívesebben megtéptem
volna. Éreztem, hogy most kell lépnem. Előre furakodtam a sok vámpír között,
nyomomban Sammel.
-
Én
sem tenném a helyedben! – mondtam hangosan és fenyegetően. Mindenki
meglepődött, és az csak fokozta a cselekvést, mikor az idősebbik iker levette a
kapucniját, de apa arca vitte a prímet. Kedvesen rámosolyogtam, ami persze csak
álca volt, de ezt ő is érezte. A szája O alakot formált és minden szem
rászegeződött.
-
Valamiből
kimaradtam? – kérdezte érdeklődően Niklaus.
-
A
francba…- motyogta apa.
-
Igen,
a francba! – kiáltottam fel idegesen.
-
Hayley,
meg tudom magyarázni… - mondta idegesen. Klaus kapkodta a fejét, miközben
nagyokat vigyorgott.
-
Várom
a magyarázatod! Vagy várjunk… Mégsem! Elijah Mikaelson, most nagyot csalódtam
benned. – egyre fentebb, és fentebb ment bennem a pumpa.
-
Köztetek
volt valami? – kérdezte vigyorogva a szőke férfi.
-
Te
pedofil barom! – Sam a vállamra rakta a kezeit, hogy nyugodjak le, de leráztam
a kezeit. – Undorító, hogy mennyit hazudtál, hogy hányszor csaptál be, csak
azért, hogy tudj csinálni valami istenverte dolgot New Orleansban! – förmedtem
rá Elijahra. – Kedves apa… - tettem hozzá gúnyosan, amire még nagyobb döbbenet
suhant mindenki arcára. Klaus arcára ráfagyott a vigyor.
-
Apa?
– kérdezte megsemmisülve.
-
Igen
apa! És most engedjétek el a fiút, vagy nem állok jót magamért! – válaszoltam
ingerülten.
-
Már
miért engednénk el? – kérdezte újfent.
-
Mert
megölök mindenkit, aki itt van, és ugye ezt senki sem szeretné. – válaszoltam
kegyetlenül mosolyogva, ami meg is hozta az eredményét.
-
Niklaus
engedd el a fiút!- szólt oda apa, mire felhorkantottam.
-
Nekem
van jobb ötletem. Legyen párbaj, kettő-kettő ellen. Ősiek nélkül. – jött elő
Sam egy újabb őrült ötlettel. Egyáltalán nem értettem az észjárását, de
gyakorlatilag nem is érdekelt. Csak egyetlen egy észérv volt az ötletre, az meg
a villogás, hogy erősebbé és félelmetesebbé tettem az ikreket, az ismeretségünk
alatt.
-
Egyetértek.
Marcel! – hívta az egyik társát. Ott termet a férfi a bárból. – Benne vagy egy
kis verekedésben? – kérdezte Klaus vigyorogva.
-
Bármikor.
– Marcel is elvigyorodott.
-
Válassz
még valakit, ketten kell, hogy legyenek. – szóltam oda.
-
Csak
vérfarkasok, ne viccelj már! – kiáltott valaki a tömegből. Felhorkantottam.
-
Diego,
gyere ide! – szólt a szőke hajú férfi, és egy barna bőrű srác odament hozzá. –
Mi megvagyunk, és ti? – kérdezte az ősi hibrid kajánul.
-
Persze,
a testvérem és én. – válaszolta Sam vigyorogva, és elengedték Deant, aki egyből
odajött hozzánk. Odafordultam hozzájuk és megragadtam a kezüket. – Ofo
theo matos met mas forze. Ofo theo matos met mas forze. – mormogtam hallhatatlanul. – A
második alak, második fázisát használjátok! – utasítottam őket. Dean értetlenül
nézett rám.
-
Mi
van? – kérdezte.
-
Csak
csináld azt, amit én. – válaszolta gyorsan az idősebbik fivér. Diego és Marcel
elé mentek.
-
Készen
álltok vérszívók? – kérdezte pimaszul Dean. Mindenki hátrébb ment, hogy legyen
hely a verekedésre. Az ikrek a kör szélére mentek, és levették a pólóikat.
Sokan felfütyültek, mások szitkozódtak.
-
Ez
nem egy rohadt sztriptíz! Gyerünk! – kiáltotta Klaus. A barátaim cselekedtek
is. Felordítottak farkas hangon, az állkapcsuk egy szemerkényit nagyobb lett,
viszont a szemfogaik megnőttek, és az íriszeik pirossá váltak.
Hosszasan
felüvöltöttek megint, és Dean lehajolt. Sam nem tétovázott, szétszakította a
testvére hátát, és belemászott. A testük eggyé vált, egy három méteres,
farkasembert kialakítva. Arcuk közepén vágások voltak, melyek visszataszítóvá
és egyben félelmetessé tette őket. Megint felüvöltöttek, ami most sokkal
mélyebb és hangosabb volt. Minden arc félelmet sugárzott körülöttem én meg
kajánul Klausra vigyorogtam. Én sem vagyok átlagos boszorkány, sosem voltam. A legjobb
barátaimból nem csak vérfarkast, hanem farkasembert is csináltam. Igazából
nekem sem volt sem ötletem, hogy mi a különbség a kettő között.
-
Kezdődjék
a párbaj! – kiáltottam fel, ezzel a többieknek mutatva, hogy lehet ma vérontás
lesz.
Nagyon jó lett! Ötletes. Szeretem az ilyen témájú blogokat, és a tied jónak ígérkezik! :) Remélem hamarosan már a 2. fejezetet is elolvashatom! :)
VálaszTörlésSzia Blanka!
TörlésKöszönöm, hogy írtál, nagyon jól esik! Talán valamelyik nap megcsinálom az új fejezetet, de még előtte kell csinálnom egy novellát. ;)
Puszi, Lyl S.
Szia! Bocsi, hogy nem írtam megjegyzést csak sokat kellett tanulnom és nem jutottam el az olvasásig. Nagyon jó lett ez a rész is. Fel is iratkoztam rendszeres olvasónak. Siess a kövivel. :) :)
TörlésSzia!
TörlésÖrülök neki, hogy tetszett a rész, sietek a következővel! ;) Nagyon köszönöm, hogy feliratkoztál, sokat jelent nekem!
Puszi, Lyl