Kritikáim

1. Kritika Allison Cutlertől

Történet / Szereplők:

Először is azzal kezdeném, hogy hiányolok egy rövid tartalmat vagy valami bevezetőféleséget. Fontos lenne, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését és el tudja dönteni van-e értelme elkezdenie. Valamint olvastam a fejléc alatt, hogy „TO” fanfiction, de sajnos nekem ez semmit nem mondd ( csak kinőttem az új trendeket?) Valamiféle magyarázat nem ártana hátha nem csak én vagyok az egyetlen, aki nem tudja miről van szó.
A prológus hosszával meg vagyok elégedve és jó érzékkel írtad le a lány múltjának darabkáit. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy elég zavarosra sikerült a lány élete. Talán kicsit túlbonyolítottad.  Az alaptörténet elég izgalmasnak tűnik, viszont a fogalmazásoddal nem teljesen tudod elérni a kívánt hatást. Fejleszd, hogy minél többféleképpen tudd kifejezni a dolgokat és minél részletesebben tudd leírni az adott szituációt.
Azt a leborult szivarvégit neki. Elképesztően eseménydús és izgalmas lett már az első fejezet is. A prológus után nem számítottam rá, hogy ennyire sokkoló és jól megfogalmazott fejezettel rukkolsz elő. Látszik, hogy kidolgoztad rendesen és nem kevés időt is szánhattál rá. A hossza is megfelelő. És egyszerűen lenyűgöző a misztikum világa, ami az alapja az egésznek.
Izgalmas és érdekes, hogy a sok összefűzött szálat, hogyan fogod kibogozni.
A szereplőkről igazán vélemény még nem alakult ki bennem, mivel az események peregnek sorban és nem éppen az érzelmeken van a hangsúly. Egyedül Hayley visszaemlékezése volt eddig érzelmes rész, amely kellően nyomasztó és durva hangulatot árasztott. Ez nem baj, de a későbbiekben remélem több ilyesmi rész is lesz.
Ui: Gratulálok a történethez és sok sikert kívánok a továbbiakban!:)


2. kritika Csenii Lovastól


Design;

A fejléced nem rossz, bár a lány fényképe nagyon kilóg a többi közül, szerintem. A designed, annyira nem tetszik, mert nem egyértelműen átlátható. Viszont tetszik a szereplős oldalad. A modulok sorrendjén is változtathatnál! A Prológus visszatekintős részei kicsit nehezen voltak olvashatóak, de megbirkóztam vele. A többi rész amúgy jól olvasható, a színek stimmelnek. Még annyit, hogy a gondolat jeleknek a fele lelóg a szöveg alatt lévő oldalról.

Story;

Na, hát a történet zseniális! Komolyan mondom, oda meg vissza vagyok, hogy végre egy tök egyedi dolgot is találtam. Ügyesen hoztad össze a sok "varázslényt" egy történetbe. Helyesírási hibát nem találtam, de néhol helyeken a ragokkal nem nagyon vagy megbékülve. 

Összességében;

Szerintem, ha valamelyik leányzót megkéred a csapatunkból, akkor szívesen csinál neked egy új design-t, és akkor egy nagyon jó kis oldalad lesz. További sok sikert az oldaladhoz!


3. kritika Lexiitől

Kinézet: Ne haragudj, de nekem nagyon nem tetszik. A fejléceden A szereplők rosszul vannak kivágva, és elhelyezve, és szerintem a felirat sem jó, de ez már részlet kérdés.
A blogodnak a szélességét állítsd kisebbre, mert így valami borzalmas. A sablont én egyszerűre, vagy légiesre állítanám. A moduloknak és a bejegyzések címének a betűtípusa és a színe nem illik a bloghoz, én a zöldnek az árnyalataival játszadoznék. Az oldalak az oldal modulsávban jobban mutatna, de ez részletkérdés.
A modulok rossz sorrendbe vannak szerintem, én a helyedbe ilyenre állítanám:

  • A történetről
  • Oldalak /menü/
  • Közvélemény-kutatás
  • Rendszeres olvasók
  • Blogarchívum
  • Információk
  • Chat (ennek borzasztó a színe, ne haragudj, de nem tetszik)
  • Kattintások (szerintem a moduloknál a smileyt hagyd le, mert nem mutat szépen.)
  • Ajánlott blogok + cserék

10/5 - Én azt javasolnám, hogy kérjél egy teljes design átalakítást (akár tőlünk is kérhetsz) és akkor máris színvonalasabb lesz a blogod! :)

Történet: Nagyon tetszik! :) Az alapsztori nagyon ötletes, ilyennel még nem találkoztam, valamint a fogalmazásod is jó! Bár szerintem nem kéne annyi párbeszédet írni, de ez nem olyan nagy baj! :) Még jobb lenne a történet, ha leírnád, hogy mit éreznek az adott szereplők, milyen helyszínen vannak.

10/9 - Nagyon tetszik a történeted, csak így tovább! :)

Össz.: 20/14

Köszönöm lányok a kritikákat! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése